Fond 12 - Székelyhídi Ágoston iratai

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

HU RETÖRKIL XIV.12

Cím

Székelyhídi Ágoston iratai

Dátum(ok)

  • 1965 - 2007 (Keletkezés)

Leírási szint

Fond

Terjedelem, adathordozók

digitális másolatok: 6.771 db jpg fájl

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

Iratképző neve

(1935–2010)

Életrajz

Székelyhidi Ágoston (1935–2010) tanár, író, újságííró, kritikus, politikus. 1948-ban családjával kiutasították Romániából. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett magyar–történelem szakos képesítést, 1954-től publikált rendszeresen. 1956-ban a Hajdú-Bihar megyei forradalmi bizottság elnökségi tagjaként vett részt a forradalomban, amiért börtönbüntetést kapott. Szabadulása után Hajdúböszörményben tanított, párhuzamosan az Alföld folyóirat képzőművészeti rovatát vezette, és az ELTE-n művészettörténetet tanult. 1967–1974 között a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep alapító vezetője volt, majd 1985-től szabadfoglalkozású íróként dolgozott, később az Erdélyi Tükör szerkesztőjeként. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja lett, és több mint egy évtizeden át különböző tisztségeket töltött be a pártban, köztük az országos választmány elnökeként is tevékenykedett. 2005-ben kilépett az MDF-ből. 2000-től a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnöke, 1997-től a Magyarok Világszövetségének választmányi ügyvivője volt. 2010-ben, 75 éves korában hunyt el.

A megőrzés története

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozó adatcsoport

Tárgy és tartalom

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Jövőbeni gyarapodás

Leírási egység szerkezete

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

Kutathatóság: kutatható

Reprodukciós korlátozások

Nyelv

    Anyag írásrendszere

      Nyelv és írásrendszer megjegyzések

      Fizikai jellemzők, technikai követelmények

      Segédletek

      Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

      Eredeti példányok léte és őrzőhelye

      Másolatok léte és őrzőhelye

      Kapcsolódó leírási egységek

      Kapcsolódó leírások

      Megjegyzések adatcsoport

      Alternatív azonosító(k)

      Kapcsolódási pontok

      Téma kapcsolódási pontok

      Hely kapcsolódási pontok

      Név kapcsolódási pontok

      Műfaji Kapcsolódási pontok

      Ellenőrző adatcsoport

      Leírási azonosító

      Intézmény azonosítója

      Felhasznált szabályok és/vagy előírások

      Állapot

      A leírás részletezettségi szintje

      A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

      Nyelv(ek)

        Írásrendszer(ek)

          Források

          Gyarapodási adatcsoport