Fond 89 - Németh Miklós iratai

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

HU RETÖRKIL XIV.89

Cím

Németh Miklós iratai

Dátum(ok)

Leírási szint

Fond

Terjedelem, adathordozók

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

Iratképző neve

(Monok, 1948. január 24. –)

Életrajz

  1. január 24-én született Monokon. 1966-ban a miskolci Berzeviczy Gergely Kereskedelmi Technikumban érettségizett, majd felvételt nyert a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol 1971-ben szerzett diplomát. Ezután az egyetemen dolgozott mint oktató és kutató. 1975. szeptembertől 1976. májusig egy évet ösztöndíj segítségével a Harvardon tanulhatott. Hazatérése után az Országos Tervhivatal munkatársa, majd osztályvezetője lett. 1981-től a Központi Bizottság Gazdaságpolitikai Osztályának munkatársa, majd 1986-tól vezetője. 1987-től az MSZMP Központi Bizottságának, 1988-tól Politikai Bizottságának tagja. 1988-ban országos listáról jutott be a parlamentbe, ezt követően megválasztották a Minisztertanács elnökének, majd a köztársaság kikiáltásától, 1989. október 23-ától az új kormány megalakulásáig, 1990. május 23-ig miniszterelnöknek.
    Legjelentősebb külpolitikai lépéseként az általa vezetett kormányzat 1989. szeptember 11-én megnyitotta a magyar-osztrák határt az NDK-ból elmenekült, oda visszatérni nem kívánó állampolgárok számára. Kormánya utolsó nagyjelentőségű lépése volt a szovjet csapatok magyarországi kivonásáról szóló egyezmény megkötése (1990. március 10.).
    Az 1990-es választásokon független jelöltként ismét országgyűlési képviselővé választották. Tisztségéről azonban 1991-ben lemondott és 2000-ig a londoni Európai és Újjáépítési Bank egyik alelnökeként dolgozott.

A megőrzés története

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

Letét.

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozó adatcsoport

Tárgy és tartalom

Németh Miklós magániratai.

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Jövőbeni gyarapodás

Leírási egység szerkezete

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

Zárt letét, nem kutatható. [Feldolgozás, rendezés alatt.]

Reprodukciós korlátozások

Nyelv

    Anyag írásrendszere

      Nyelv és írásrendszer megjegyzések

      Fizikai jellemzők, technikai követelmények

      Segédletek

      Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

      Eredeti példányok léte és őrzőhelye

      Másolatok léte és őrzőhelye

      Kapcsolódó leírási egységek

      Minisztertanács elnöki időszak iratai (1988-1990) a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában: HU-MNL-OL-XIX-A-2-at

      Kapcsolódó leírások

      Megjegyzések adatcsoport

      Alternatív azonosító(k)

      Kapcsolódási pontok

      Téma kapcsolódási pontok

      Hely kapcsolódási pontok

      Név kapcsolódási pontok

      Műfaji Kapcsolódási pontok

      Ellenőrző adatcsoport

      Leírási azonosító

      Intézmény azonosítója

      Felhasznált szabályok és/vagy előírások

      Állapot

      A leírás részletezettségi szintje

      A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

      Nyelv(ek)

        Írásrendszer(ek)

          Források

          Gyarapodási adatcsoport