Fond 14 - Bíró Zoltán iratai

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

HU RETÖRKIL XIV.14

Cím

Bíró Zoltán iratai

Dátum(ok)

  • 1987 - 1989 (Keletkezés)

Leírási szint

Fond

Terjedelem, adathordozók

0,93 ifm, 10 doboz

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

Iratképző neve

(1941-)

Életrajz

Bíró Zoltán (1941–) irodalomtörténész, tanár, politikus. 2013–2019 között a RETÖRKI alapító főigazgatója. Budapesten született 1941-ben. Pesterzsébeten nevelkedett. Politikai pályafutása a Magyar Demokrata Fórumhoz kapcsolódik, melynek ügyvezető elnöke volt. E mellett 1988. és 1992. között a Hitel című kéthetente megjelenő irodalmi és társadalmi, politikai lap főszerkesztője volt. Egyetemi diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett, egyetemi doktori fokozatot a szegedi József Attila Tudományegyetemen. Kandidátusi disszertációját 1994-ben védte meg a Magyar Tudományos Akadémián “A “harmadik út” és az 1945. utáni Válasz gondolatköre” címmel. Szegeden tanított a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán közel húsz éven át 20.századi magyar irodalom történetet. Legfontosabb kutatási területe Ady Endre költészete és a 20. századi magyar irodalom elsősorban történeti- eszmetörténeti vizsgálata, különös tekintettel a népi írók mozgalmára. Tíz önálló kötete jelent meg eddig és különböző kiadványokban, havi-, heti- és napilapokban több száz írása az irodalomtörténet vagy a hazai politika illetve a rendszerváltás tárgyában.

A megőrzés története

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozó adatcsoport

Tárgy és tartalom

Bíró Zoltán politikai, közéleti tevékenységéhez köthető iratok (töredék).

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Jövőbeni gyarapodás

Leírási egység szerkezete

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

Kutathatóság: kutatható

Reprodukciós korlátozások

Nyelv

    Anyag írásrendszere

      Nyelv és írásrendszer megjegyzések

      Fizikai jellemzők, technikai követelmények

      Segédletek

      Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

      Eredeti példányok léte és őrzőhelye

      Másolatok léte és őrzőhelye

      Kapcsolódó leírási egységek

      Kapcsolódó leírások

      Megjegyzések adatcsoport

      Alternatív azonosító(k)

      Kapcsolódási pontok

      Téma kapcsolódási pontok

      Hely kapcsolódási pontok

      Név kapcsolódási pontok

      Műfaji Kapcsolódási pontok

      Ellenőrző adatcsoport

      Leírási azonosító

      Intézmény azonosítója

      Felhasznált szabályok és/vagy előírások

      Állapot

      A leírás részletezettségi szintje

      A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

      Nyelv(ek)

        Írásrendszer(ek)

          Források

          Gyarapodási adatcsoport