Az 1990-ben Lakiteleken alakult Antológia Nyomda és Kiadó elsősorban szépirodalmi és történelmi tárgyú könyvek megjelentetésére vállalkozik.
1989-ben alakult társadalmi szervezet, amely a tevékenységével a békés átmenetet kívánta segíteni.
- október 12-én alakult meg a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt,
majd még ez év decemberében egyesült az Agrárpárttal, így jött létre a Független Kisgazda Földműves
és Polgári Agrárpárt. A párt először 1931-ben jutott be a parlamentbe. A második világháború után
1945-ben ők nyerték meg a nemzetgyűlési választásokat abszolút többséggel, mégis koalíciós kormányt
kellett alakítaniuk a Magyar Kommunista Párttal, a Szociáldemokrata Párttal és a Nemzeti Parasztpárttal.
A Kisgazda Pártot az 1950-es évek elejére a Rákosi Mátyás féle politika következményeként fokozatosan
felszalámizták, így a párt működése fokozatosan elsorvadt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc
idején megindult a Kisgazda Párt újjászervezése, de ez a kezdeményezés a szabadságharc leverésével
hamvában elhalt. 1988. november 18-án a párt újjáalakult Független Kisgazda- Földmunkás- és Polgári
Párt néven. Az első szabad választásokon 1990-ben bejutottak a parlamentbe és a Magyar Demokrata
Fórummal és a Keresztény Demokrata Néppárttal koalícióra lépve részt vettek a kormányzásban. A párt
1994-ben és 1998-ban is bekerült a parlamentbe. 1998-ban a Fidesszel és a Magyar Demokrata Fórummal
koalícióban szintén részt vett a kormányzásban. A 2002. évi választásokon a párt jelöltjei nem jutottak be
a parlamentbe. Innentől a párt létbizonytalanságba és a megszűnés szélére került.
A MAÉT a legkülönbözőbb agrár-ágazatok érdekképviseleti szövetségeinek a szövetsége. A MAÉT alapítóinak célja az volt, hogy az azonos, a polgári/nemzeti értékrend és alapelvek mentén tevékenykedő agrár-érdekképviseletek egyesítsék erőiket. Ezáltal jobb és eredményesebb tárgyalópartnerei lehetnek a különböző állami és egyéb szervezeteknek, közös célokért tudnak mozgósítani, ill. együttes elhatározásokat megvalósítani, valamint hatékonyabb külföldi kapcsolatokra és képviseletre képesek.
A Magyar Írószövetség (1989 előtti nevén: Magyar Írók Szövetsége) a magyar írók 1945-ben alapított szakmai, érdekvédelmi és társadalmi szervezete, mely 1951-től működik mai formájában.
1991-ben alakult civil szervezet, melynek célja a Páneurópa és a keresztény-szociális eszme és gyakorlat megvalósítása.
A társaság sokéves küzdelem után 1987-ben alakult. A Széchenyi Társaság célja, hogy névadójának örökségét alapul véve, felekezetre, világnézetre és pártállásra tekintet nélkül munkálkodjék Magyarország, a nemzet felemelkedéséért, szellemi erkölcsi és anyagi gyarapodásáért, mindenkor szem előtt tartva az egyetemes magyarság érdekeit.