Püski Sándor (1911–2009) a 20. századi magyar könyvkiadás és könyvkultúra meghatározó alakja volt. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán 1935-ben szerzett diplomát. Az egyetemi jegyzetek sokszorosításával alapozta meg későbbi kiadói pályáját. Szintén 1935-ben kötött házasságot Zoltán Ilonával, aki 2006-ban bekövetkezett haláláig hű társa volt mind a magánéletben, mind a könyvkiadásban. Könyvesboltját 1938-ban nyitotta meg, rá egy évre pedig megalapította a Magyar Élet Könyvkiadót, mely mindhárom műfajban kiváló szerzők munkáit jelentette meg. A háború alatt, 1943-ban rendezte meg a Soli Deo Gloriával közösen Balatonszárszón a később „szárszói találkozó” néven elhíresült Magyar Élet tábort. A találkozón a háború utáni útkeresés volt a központi téma. Ennek 50. évfordulóján, 1993-ban emléktalálkozót rendeztek ugyanott. Püski kiadóját 1950-ben államosították, őt magát 1962-ben hamis vádakkal bebörtönözték, ahonnan egy év után szabadult. 1966-ban Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront akkori főtitkárának közbenjárására kapott útlevelet. Feleségével 1970-ben az Egyesült Államokba emigrált. Kitelepülésük után nagyon nehezen indult meg a munka, kezdetleges körülmények között, a lakásukról terjesztettek. Később előadókörutakat szerveztek Magyarországról meghívott művészekkel. 1974-ben vásárolta meg New York magyar negyedében, a 2. sugárúton az igen elhanyagolt állapotban lévő Corvin nevű kis könyvesboltot. 1975-ben hozták létre a Püski Kiadót, gondozásában az egykori Magyar Élet szerzőgárdáján kívül az akkori Magyarországon politikai okokból közlési lehetőségekhez nem jutott szerzők munkáit adta közre. A Püski-Corvin Magyar Könyvesház – amelyet 1984-ben cserélt át a 82. utcában egy nagyobbra – a Nyugaton élő magyarság szellemi központjává vált. 1989-ben tért vissza Budapestre, ahol feleségével a Krisztina körúton lévő könyvesháza a népi irodalom szellemi örökösei gyűjtőhelyének számít. Az alapító munkáját később fiai, Püski László és Püski István, valamint unokái Püski Attila és Püski Csaba segítették. Könyvkiadói profiljuk a régi, a Magyar Élet Kiadó idején közreadott kiadványaikat ismét megjelentették, de újabb műveket is kibocsátanak.

Író, újságíró, képkereskedő. Magyarországon repülőoktató volt. Első írásai vidéki lapokban, a Repülés című folyóiratban és a Fiúk Évkönyvében jelentek meg. 1965-ben Bécsben telepedett le, ahol képkereskedelemmel foglalkozott és a Szabad Európa Rádió bécsi tudósítója volt. Írásai jelentek meg az Irodalmi Újságban, a bécsi Magyar Híradóban, az Új Látóhatárban, a Katolikus Szemlében, a Kanadai Magyarságban, a Bécsi Naplóban. 1990-ben a Független Kisgazdapárt külpolitikai tanácsadója lett, 2010-ben 1956-os Emléklapot kapott.

Bakos István magyar művelődéskutató, ellenzéki aktivista. 1980-tól a Bethlen Gábor Alapítvány kezdeményezője és szervezője. Részt vett az 1987-es lakiteleki találkozó és az MDF fórumainak szervezésében, valamint a Hitel szerkesztésében. A Magyarok Világszövetsége főtitkáraként koordinálta az 1996-os millecentenáriumi programokat és a Magyarok IV. Világtalálkozóját. Alapító kiadója a Magyar Felsőoktatás (1991) és Magyar Figyelő (1995) c. lapoknak. Közreműködött a budapesti EXPO előkészítésében, valamint több emlékmű és szobor felállításában. Számos szervezet alapító tagja, kurátora és tisztségviselője, köztük a Lakiteleki Népfőiskola Alapítványé és a Magyar Örökség díj Bizottságáé.

Kiss Gy. Csaba Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész, művelődéstörténész, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja, Dunapataj nagyközség díszpolgára.

Vigh Károly (1918–2013) losonci születésű történész.

Andrásfalvy Bertalan (1931–) néprajzkutató, politikus, volt országgyűlési képviselő, volt művelődési és közoktatási miniszter.

Kukorelli István (1952–) magyar jogtudós, egyetemi tanár, volt alkotmánybíró.

Császár Nagy László (1948–) jogász újságíró, televíziós szerkesztő.

M. Szabó Imre (1941–2018) újságíró, operatőr, televíziós szerkesztő.

Székelyhidi Ágoston (1935–2010) tanár, író, újságííró, kritikus, politikus. 1948-ban családjával kiutasították Romániából. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett magyar–történelem szakos képesítést, 1954-től publikált rendszeresen. 1956-ban a Hajdú-Bihar megyei forradalmi bizottság elnökségi tagjaként vett részt a forradalomban, amiért börtönbüntetést kapott. Szabadulása után Hajdúböszörményben tanított, párhuzamosan az Alföld folyóirat képzőművészeti rovatát vezette, és az ELTE-n művészettörténetet tanult. 1967–1974 között a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep alapító vezetője volt, majd 1985-től szabadfoglalkozású íróként dolgozott, később az Erdélyi Tükör szerkesztőjeként. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja lett, és több mint egy évtizeden át különböző tisztségeket töltött be a pártban, köztük az országos választmány elnökeként is tevékenykedett. 2005-ben kilépett az MDF-ből. 2000-től a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnöke, 1997-től a Magyarok Világszövetségének választmányi ügyvivője volt. 2010-ben, 75 éves korában hunyt el.

Csengey Dénes (1953–1991) József Attila-díjas magyar író, szerkesztő, politikus, a rendszerváltás egyik emblematikus alakja. Tanulmányait Budapesten, hajózási szakközépiskolában végezte, majd évekig különféle alkalmi munkákból tartotta el magát: volt autószerelő, rakodómunkás, biztosítási ügynök és képesítés nélküli tanító is. 1977–83 között a Debreceni Egyetem magyar–történelem szakán szerzett diplomát, 1978-tól kezdett rendszeresen publikálni, 1983-tól szabadfoglalkozású íróként dolgozott. 1985-ben részt vett a magyar politikai ellenzék monori találkozóján, majd 1987-ben kilencedmagával megalapította a Magyar Demokrata Fórumot. 1988–91 között a Hitel folyóirat szerkesztőségének tagja, 1990-től haláláig MDF-es országgyűlési képviselő volt. A rendszerváltás egyik ikonikus alakjaként tartják számon; személyes erkölcsi hitele, megalkuvást nem tűrő közéleti szerepvállalása és szónoki tehetsége révén vált kiemelkedő figurájává a demokratikus átmenetnek. Főbb művei között szerepel a Mélyrepülés (1986) zenés tragikomédia Cseh Tamással, a Találkozások az angyallal (1989) regény, valamint számos esszé- és publicisztikakötet. Mindössze 38 évesen, 1991. április 8-án hunyt el. Emlékét díj, szavalóversenyek és közterületek őrzik, a Digitális Irodalmi Akadémia 2020-ban posztumusz tagjává választotta.

Bíró Zoltán (1941–) irodalomtörténész, tanár, politikus. 2013–2019 között a RETÖRKI alapító főigazgatója. Budapesten született 1941-ben. Pesterzsébeten nevelkedett. Politikai pályafutása a Magyar Demokrata Fórumhoz kapcsolódik, melynek ügyvezető elnöke volt. E mellett 1988. és 1992. között a Hitel című kéthetente megjelenő irodalmi és társadalmi, politikai lap főszerkesztője volt. Egyetemi diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett, egyetemi doktori fokozatot a szegedi József Attila Tudományegyetemen. Kandidátusi disszertációját 1994-ben védte meg a Magyar Tudományos Akadémián “A “harmadik út” és az 1945. utáni Válasz gondolatköre” címmel. Szegeden tanított a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán közel húsz éven át 20.századi magyar irodalom történetet. Legfontosabb kutatási területe Ady Endre költészete és a 20. századi magyar irodalom elsősorban történeti- eszmetörténeti vizsgálata, különös tekintettel a népi írók mozgalmára. Tíz önálló kötete jelent meg eddig és különböző kiadványokban, havi-, heti- és napilapokban több száz írása az irodalomtörténet vagy a hazai politika illetve a rendszerváltás tárgyában.

Tóth György László (1948–) politológus, publicista, kommunikációs tanácsadó. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát. A Kádár-rendszerben tudatosan tartózkodott a közéleti szerepvállalástól, 1988 óta azonban rendszeresen publikál politikai elemzéseket, esszéket és publicisztikákat. A rendszerváltás aktív résztvevője volt, ezt követően televíziók és rádiók visszatérő vendégeként vált ismert kommentátorrá. Pályája során számos területen tevékenykedett: filmszínházi vezető, majd filmes szakmai szervezetek élén állt, emellett 1998–2002 között Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadójaként szolgált. Később kommunikációs főtanácsadóként dolgozott a Földművelésügyi Minisztériumban, majd az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Tizenöt könyv szerzője és szerkesztője, köztük olyan munkák, mint a Janus-arcú rendszerváltozás (1998), A kettészakadt ország (2002) és Egy új világrend felé (2017). 2016-ban Magyar Érdemrend Lovagkereszttel tüntették ki.

Zétényi Zsolt (1941–) ügyvéd, politikus, országgyűlési képviselő. 1964-ben az ELTE jogi karán szerzett diplomát. Bírói-ügyészi szakvizsgát 1968-ban tett. A Legfelsőbb Bíróságon, az Országos Kriminalisztikai Intézetben, jogtanácsosként, majd 1994-től ügyvédként dolgozott. Az 1989-es rendszerváltás idején a Bajcsy-Zsilinszky Társaság képviselőjeként részt vett az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain, és aláírta az MSZMP-vel kötött megállapodást. 1990–1994 között MDF-es országgyűlési képviselőként az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke volt. 1994-től köztámogatás nélkül működtette Nemzeti Jogvédő irodáját; a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumának elnöke, 2008–2014 között a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöke. A Százak Tanácsának 1997 óta tagja.

Pozsgay Imre (1930–2016) politikus, államminiszter. Pozsgay Imre (Kóny, 1933. november 26. – Budapest, 2016. március 25.) magyar politikus, a késő Kádár-korszak és a rendszerváltás egyik meghatározó alakja. Paraszti családból származott, az ELTE Lenin Intézetében szerzett tanári oklevelet, majd fokozatosan emelkedett a pártapparátusban. 1976-tól kulturális miniszterként, majd 1980-tól művelődési miniszterként tevékenykedett, ahol élénk kapcsolatot ápolt az értelmiség „népi szárnyával". 1982-től a Hazafias Népfront főtitkáraként látszólag háttérbe szorult, ám ezt a pozíciót ügyesen használta reformpolitikusi bázisa kiépítésére. Támogatta az 1987-es lakitelki találkozót és a belőle kinövő Magyar Demokrata Fórum mozgalmat. Pályájának csúcspontja 1989 januárjában érkezett el, amikor a rádióban nyilvánosan „népfelkelésnek" minősítette az 1956-os forradalmat – ezzel érvénytelenítve a Kádár-rendszer egyik ideológiai alapkövét. 1988 júniusától államminiszterként a párt köztársasági elnökjelöltje lett, ám az 1989. novemberi népszavazáson mindössze 6404 szavazaton múlott, hogy az elnökválasztást a parlamenti voksolás elé helyezik – ezzel politikai jövője végleg megpecsételődött. Később universitásai tanárként tevékenykedett Debrecenben, majd a Károli Gáspár Református Egyetemen. 83 éves korában hunyt el Budapesten.

Szőke László (1954–) politikus. A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán szerzett diplomát 1978-ban. Pályáját a Vízügyi Építő Vállalatnál kezdte, ahol 1978-tól 1988-ig dolgozott. Ezt követően a Honvédelmi Minisztériumban (1991–1994), majd a Magyar Önkormányzatok Szövetségénél (1994–1996) töltött be különböző tisztségeket. Politikai karrierje az MDF-hez kötődik: 1996 és 1998 között a párt országos hivatalának igazgatójaként tevékenykedett, majd 1998-tól 2002-ig Budapest XI. kerületének alpolgármestereként szolgált. 2002-től az MDF fővárosi frakciójának vezetője. Az MDF XVIII. Országos Gyűlésén az országos elnökségbe választották, majd a párt alelnöki tisztét töltötte be.

Gál Péter (1960–) népművelő. Gál Péter erdőmérnökként végzett, de hivatását a közösségépítésben találta meg. 1999-től 26 éven át dolgozott művelődésszervezőként Zamárdiban, ahol versbarát kört, alkotó egyesületet alapított, börtönmissziót szervezett, és 2004-ben útjára indította a Feltámadási menetet – amelyhez az évek során több mint hatszáz település csatlakozott.

Hábel György (1922–2016) erdőmérnök, MÁV-főmérnök. 1940–41-ben a Műegyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán tanult, ahol Teleki Pál hírszerző tisztjeként is tevékenykedett. 1942 tavaszán tömegtüntetést szervezett a soproni Volksbund ellen. A második világháború végén rövid amerikai hadifogság után, 1945-ben hazatért. 1956 után részt vett az országos vasúti sztrájk megszervezésében, tiltakozva az elfogott szabadságharcosok szovjetunióbeli deportálása ellen. Támogatta Janics Kálmán felvidéki magyarságot bemutató könyvének megjelenését, ellenezte a Bős–nagymarosi vízlépcső megépítését. A Rákóczi Szövetség alapító tagjaként és a Magyarok Világszövetségének aktív tagjaként haláláig közéleti szerepet vállalt.

Szőcs Zoltán (1951–2020), író, publicista, szerkesztő. Orvosi tanulmányait félbehagyva számos foglalkozást kipróbált, majd 18 éves korától Szabó Dezső életművének kutatójává vált: 1988-ban megalapította a Szabó Dezső Emléktársaságot, és nagy szerepe volt az író gellérthegyi szobrának felállításában. 1989-ben útjára indította a Hunnia Füzeteket, majd 1993-tól Csurka Istvánnal együttműködve szerkesztette a Havi Magyar Fórumot, amely a nemzeti-radikális szellemiségű közgondolkodás egyik legfontosabb fóruma volt. Közel háromszáz cikket publikált a folyóiratban, emellett a Magyar Fórum hetilapnak is rendszeres szerzője volt. 2019-ben megkapta a Teleki Pál-érdemérmet.

Varga László (1910–2003) politikus, ügyvéd, író, az emigráció egyik vezető képviselője. 1947 és 1948 között a Demokrata Néppárt jelöltjeként országgyűlési képviselővé választják. 1948-ban elhagyja az országot, New Yorkban telepedik le. 1953-ban a Szabad Magyar Jogászok Világszövetségének-, illetve a New York-i Magyar Színház és Művész Egyesület megalapítója és vezetője volt. Hazatérése után 1994-től 1997-ig a Kereszténydemokrata Néppárt, majd 1997-től haláláig a Fidesz jelöltjeként országgyűlési képviselővé választják. 2002–2003-ban a KDNP elnöke.

Gyurgyák János (1956–) történész, könyvkiadó és szerkesztő. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett történelem-néprajz-antropológia szakos diplomát 1981-ben. 1985-ben a szociológia szakot is elvégezte, majd 1986-1987 folyamán az oxfordi Nuffield College-ban tanult politikaelméletet. 1987-től az ELTE Bölcsészkarán politkaelméletet oktat. 1991-től az ELTE Jogi Karán, majd 1993-tól a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen tanít.1985 és 1995 között a Századvég című folyóirat szerkesztője, 1994-ig a Századvég Kiadó vezetője volt. 1994-ben létrehozta és azóta is vezeti az Osiris Kiadót.

Szilágyi József (1896–1987) újságíró, szerkesztő.

Pálmány Béla (1946–) történész, levéltáros. Az Országgyűlés Irattárának és Levéltárának volt vezetője. Alapító elnöke az MDF XI. és XXII. kerületi szervezetének, illetve a Rákóczi Szövetség alapítója és Ellenőrző Bizottságának elnöke.

Aba Béla (1942–) alkalmazott grafikus, reklám- és arculattervező. Nyomdai szedést tanult, majd a lipcsei grafikai főiskola hallgatója volt. Mestere Albert Kapr. 1967-78 között a Magyar Hirdetőnél dolgozott, azóta szabadúszó tervezőként dolgozik. A Reklámszövetség nívódíját kétszer is kiérdemelte, először 1981-ben sajtóhirdetés, majd 1985-ben reklámfotó kategóriában.

Jogfilozófus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán a Jogbölcseleti Intézet megalapítója, emeritálásáig vezetője, azóta professor emeritus.

Jogász, politikus. 1991–1994 között címzetes államtitkárként az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnöke, 1994–1998 között országgyűléis képviselő (MDF).

1930. december 21-én Egyházasrádócon született. Csurgón a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumban érettségizett. Tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytatta, ahol történelemtanári diplomát szerzett 1954-ben. Az egyetemen maradt tanársegédként, s az 1956-os forradalom alatt a Debreceni Forradalmi Bizottmány titkárának választották. Később emiatt internálták, rövid franciaországi emigrációját követően fizikai munkásként és később tanárként tudott elhelyezkedni. Ez 1964-től változott meg, amikor a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tudományos munkatársa, később főosztályvezetője lett. Ezután először a nyíregyházi, majd az egri főiskolán, 1987-től pedig az ELTE BTK-n is taníthatott. Akadémiai doktori címét 1983-ban szerezte meg. 1974-ben a Milyen nyelven beszélnek a székelyek című írásáért szilenciumra ítélték. Részt vett a monori és a lakiteleki találkozókon. 1987-től tagja volt az MDF szervezői csoportjának, elnökségének, majd a párt köztársasági elnökjelöltjévé választották. Az 1990-es országgyűlésbe az MDF Vas megyei listájáról jutott be, rövidesen honvédelmi miniszterré nevezték ki. Nevéhez kötődik a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásának lebonyolítása, valamint a hadsereg átszervezése. Az 1994-es választásokat követően két évig az MDF elnöki tisztét is betöltötte, majd 1996-ban kilépett a pártból.

Pszichiáter, politikus, publicista. Az Antall-kormány alatt először népjóléti, majd az Antall-kormány és a Boross-kormány alatt külügyi államtitkár volt. 1990-től 2010-ig országgyűlési képviselő.

Néprajzkutató, muzeológus, a Szentendrei Szabadtéri Múzeum volt főmuzeológusa, megbízott főigazgató-helyettese. Egyetemi tanulmányait az ELTE bölcsészkarán végezte magyar-néprajz szakon, 1972-ben ugyanitt szerzett bölcsészdoktori címet. Több tanulmánya és könyve jelent meg Zala és Vas megye népi építészetéről, lakáskultúrájáról, a paraszti életformáról, népművészetről. Férje Für Lajos történész, az MDF alapítója, az Antall- és a Boross-kormány egykori honvédelmi minisztere volt.

Ferences szerzetes, író, szerkesztő, a menekült magyarok papja, a nyugati magyar emigráció egyik meghatározó alakja.A filozófiát Pápán, a teológiát Szombathelyen végezte, 1936-ban szentelték pappá. Egyházi szolgálatai mellett újságírással és tanítással is foglalkozott.A II. világháborúban tábori lelkészi szolgálatot vállalt, majd egy súlyos sérülés után 1945 márciusában a menekülő hadikórházakkal együtt elhagyta Magyarországot. SS fogságba, majd amerikai fogságba esett. Németországban a magyar menekültek megsegítésére kórházat, iskolákat, lelkészi központot és Magyar Caritas Szolgálatot alapított (ez utóbbit 24 évig vezette). Teisingben Magyar Intézetet hozott létre dokumentációs központtal és nyomdával, ahol a Hídverők c. lapot adta ki, majd megalapította a Szabad Magyar Világ c. havi lapot is. Mindszenty bíboros szellemiségét következetesen képviselte az emigrációban.

1948. január 24-én született Monokon. 1966-ban a miskolci Berzeviczy Gergely Kereskedelmi Technikumban érettségizett, majd felvételt nyert a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol 1971-ben szerzett diplomát. Ezután az egyetemen dolgozott mint oktató és kutató. 1975. szeptembertől 1976. májusig egy évet ösztöndíj segítségével a Harvardon tanulhatott. Hazatérése után az Országos Tervhivatal munkatársa, majd osztályvezetője lett. 1981-től a Központi Bizottság Gazdaságpolitikai Osztályának munkatársa, majd 1986-tól vezetője. 1987-től az MSZMP Központi Bizottságának, 1988-tól Politikai Bizottságának tagja. 1988-ban országos listáról jutott be a parlamentbe, ezt követően megválasztották a Minisztertanács elnökének, majd a köztársaság kikiáltásától, 1989. október 23-ától az új kormány megalakulásáig, 1990. május 23-ig miniszterelnöknek. Legjelentősebb külpolitikai lépéseként az általa vezetett kormányzat 1989. szeptember 11-én megnyitotta a magyar-osztrák határt az NDK-ból elmenekült, oda visszatérni nem kívánó állampolgárok számára. Kormánya utolsó nagyjelentőségű lépése volt a szovjet csapatok magyarországi kivonásáról szóló egyezmény megkötése (1990. március 10.). Az 1990-es választásokon független jelöltként ismét országgyűlési képviselővé választották. Tisztségéről azonban 1991-ben lemondott és 2000-ig a londoni Európai és Újjáépítési Bank egyik alelnökeként dolgozott.