Kiss Gy. Csaba Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész, művelődéstörténész, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja, Dunapataj nagyközség díszpolgára.
Kukorelli István (1952–) magyar jogtudós, egyetemi tanár, volt alkotmánybíró.
M. Szabó Imre (1941–2018) újságíró, operatőr, televíziós szerkesztő.
- január 24-én született Monokon. 1966-ban a miskolci Berzeviczy Gergely Kereskedelmi Technikumban érettségizett, majd felvételt nyert a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol 1971-ben szerzett diplomát. Ezután az egyetemen dolgozott mint oktató és kutató. 1975. szeptembertől 1976. májusig egy évet ösztöndíj segítségével a Harvardon tanulhatott. Hazatérése után az Országos Tervhivatal munkatársa, majd osztályvezetője lett. 1981-től a Központi Bizottság Gazdaságpolitikai Osztályának munkatársa, majd 1986-tól vezetője. 1987-től az MSZMP Központi Bizottságának, 1988-tól Politikai Bizottságának tagja. 1988-ban országos listáról jutott be a parlamentbe, ezt követően megválasztották a Minisztertanács elnökének, majd a köztársaság kikiáltásától, 1989. október 23-ától az új kormány megalakulásáig, 1990. május 23-ig miniszterelnöknek. Legjelentősebb külpolitikai lépéseként az általa vezetett kormányzat 1989. szeptember 11-én megnyitotta a magyar-osztrák határt az NDK-ból elmenekült, oda visszatérni nem kívánó állampolgárok számára. Kormánya utolsó nagyjelentőségű lépése volt a szovjet csapatok magyarországi kivonásáról szóló egyezmény megkötése (1990. március 10.). Az 1990-es választásokon független jelöltként ismét országgyűlési képviselővé választották. Tisztségéről azonban 1991-ben lemondott és 2000-ig a londoni Európai és Újjáépítési Bank egyik alelnökeként dolgozott.
Pálmány Béla (1946–) történész, levéltáros. Az Országgyűlés Irattárának és Levéltárának volt vezetője. Alapító elnöke az MDF XI. és XXII. kerületi szervezetének, illetve a Rákóczi Szövetség alapítója és Ellenőrző Bizottságának elnöke.
Pozsgay Imre (1930–2016) politikus, államminiszter. Pozsgay Imre (Kóny, 1933. november 26. – Budapest, 2016. március 25.) magyar politikus, a késő Kádár-korszak és a rendszerváltás egyik meghatározó alakja. Paraszti családból származott, az ELTE Lenin Intézetében szerzett tanári oklevelet, majd fokozatosan emelkedett a pártapparátusban. 1976-tól kulturális miniszterként, majd 1980-tól művelődési miniszterként tevékenykedett, ahol élénk kapcsolatot ápolt az értelmiség „népi szárnyával". 1982-től a Hazafias Népfront főtitkáraként látszólag háttérbe szorult, ám ezt a pozíciót ügyesen használta reformpolitikusi bázisa kiépítésére. Támogatta az 1987-es lakitelki találkozót és a belőle kinövő Magyar Demokrata Fórum mozgalmat. Pályájának csúcspontja 1989 januárjában érkezett el, amikor a rádióban nyilvánosan „népfelkelésnek" minősítette az 1956-os forradalmat – ezzel érvénytelenítve a Kádár-rendszer egyik ideológiai alapkövét. 1988 júniusától államminiszterként a párt köztársasági elnökjelöltje lett, ám az 1989. novemberi népszavazáson mindössze 6404 szavazaton múlott, hogy az elnökválasztást a parlamenti voksolás elé helyezik – ezzel politikai jövője végleg megpecsételődött. Később universitásai tanárként tevékenykedett Debrecenben, majd a Károli Gáspár Református Egyetemen. 83 éves korában hunyt el Budapesten.