55 találat látható

Vigh Károly (1918–2013) losonci születésű történész.

1930. december 21-én Egyházasrádócon született. Csurgón a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumban érettségizett. Tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytatta, ahol történelemtanári diplomát szerzett 1954-ben. Az egyetemen maradt tanársegédként, s az 1956-os forradalom alatt a Debreceni Forradalmi Bizottmány titkárának választották. Később emiatt internálták, rövid franciaországi emigrációját követően fizikai munkásként és később tanárként tudott elhelyezkedni. Ez 1964-től változott meg, amikor a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tudományos munkatársa, később főosztályvezetője lett. Ezután először a nyíregyházi, majd az egri főiskolán, 1987-től pedig az ELTE BTK-n is taníthatott. Akadémiai doktori címét 1983-ban szerezte meg. 1974-ben a Milyen nyelven beszélnek a székelyek című írásáért szilenciumra ítélték. Részt vett a monori és a lakiteleki találkozókon. 1987-től tagja volt az MDF szervezői csoportjának, elnökségének, majd a párt köztársasági elnökjelöltjévé választották. Az 1990-es országgyűlésbe az MDF Vas megyei listájáról jutott be, rövidesen honvédelmi miniszterré nevezték ki. Nevéhez kötődik a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásának lebonyolítása, valamint a hadsereg átszervezése. Az 1994-es választásokat követően két évig az MDF elnöki tisztét is betöltötte, majd 1996-ban kilépett a pártból.

1948. január 24-én született Monokon. 1966-ban a miskolci Berzeviczy Gergely Kereskedelmi Technikumban érettségizett, majd felvételt nyert a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol 1971-ben szerzett diplomát. Ezután az egyetemen dolgozott mint oktató és kutató. 1975. szeptembertől 1976. májusig egy évet ösztöndíj segítségével a Harvardon tanulhatott. Hazatérése után az Országos Tervhivatal munkatársa, majd osztályvezetője lett. 1981-től a Központi Bizottság Gazdaságpolitikai Osztályának munkatársa, majd 1986-tól vezetője. 1987-től az MSZMP Központi Bizottságának, 1988-tól Politikai Bizottságának tagja. 1988-ban országos listáról jutott be a parlamentbe, ezt követően megválasztották a Minisztertanács elnökének, majd a köztársaság kikiáltásától, 1989. október 23-ától az új kormány megalakulásáig, 1990. május 23-ig miniszterelnöknek.
      Legjelentősebb külpolitikai lépéseként az általa vezetett kormányzat 1989. szeptember 11-én megnyitotta a magyar-osztrák határt az NDK-ból elmenekült, oda visszatérni nem kívánó állampolgárok számára. Kormánya utolsó nagyjelentőségű lépése volt a szovjet csapatok magyarországi kivonásáról szóló egyezmény megkötése (1990. március 10.).
      Az 1990-es választásokon független jelöltként ismét országgyűlési képviselővé választották. Tisztségéről azonban 1991-ben lemondott és 2000-ig a londoni Európai és Újjáépítési Bank egyik alelnökeként dolgozott.

Író, újságíró, képkereskedő. Magyarországon repülőoktató volt. Első írásai vidéki lapokban, a Repülés című folyóiratban és a Fiúk Évkönyvében jelentek meg. 1965-ben Bécsben telepedett le, ahol képkereskedelemmel foglalkozott és a Szabad Európa Rádió bécsi tudósítója volt. Írásai jelentek meg az Irodalmi Újságban, a bécsi Magyar Híradóban, az Új Látóhatárban, a Katolikus Szemlében, a Kanadai Magyarságban, a Bécsi Naplóban. 1990-ben a Független Kisgazdapárt külpolitikai tanácsadója lett, 2010-ben 1956-os Emléklapot kapott.

Jogász, politikus. 1991–1994 között címzetes államtitkárként az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnöke, 1994–1998 között országgyűléis képviselő (MDF).